Zorán is fontosnak tartja a jó(l) hallást

2008-08-15

A Hear the World alapítvány büszke rá, hogy olyan nemzetköz sztárok után, mint Plácido Domingo és Bryan Adams, immár két magyarországi nagykövet is csatlakozott a mozgalomhoz. A Liszt Ferenc Kamarazenekar mellett örömmel vállalta a felkérést az immár klasszikusnak számító gitáros-énekes, Zorán is.


– Mi tette számára szimpatikussá a Hear the World célkitűzéseit?

– Nekünk, zenészeknek, a legfontosabb érzékszervünk a fül. Saját magunk számára is, és persze a fül által tud eljutni a közönséghez az általunk művelt műfaj is. Bizonyára érdekes egy produkció látvány része is, de mégis a hangzás az első, hiszen manapság a cd-k, illetve korábban a bakelitlemezek élvezhető meghallgatásához is, jó fül szükséges. Ide tartozik az is, hogy a műfaj háttéréül szolgáló hi-fi technika évtizedek óta komoly erőfeszítéseket tesz, hogy minél tökéletesebben tudják közvetíteni azt a hangot, amit a stúdiókban, koncerteken rögzítenek.
Köztudott, hogy a gyermekkortól kezdve csak romlik a hallásunk valamilyen mértékben, holott a zenéhez, de az élet szinte minden területén nagyon nagy szükségünk van a jó fülre. Talán a legegyszerűbb példa erre a kapcsolattartás legfontosabb eleme, a beszéd, - rengeteg félreértés származik abból, ha nem értjük egymás szavait! Nem kétséges, hogy a hallás minősége alapvetően fontos a világ megismerését és megélését illetően. Ezért minden gondolat vagy mozgalom, ami arra irányul, hogy felhívja az emberek figyelmét erre a témára, nemes törekvés, amit csak üdvözölni tudok én is, és szívesen adom hozzá a nevemet.

– Meglepi-e az a tény, hogy egyes felmérések szerint a lakosság tíz százaléka már valamilyen fokú hallásveszteséggel él? Ugyanis nem csak az idősebb korosztályról van szó, hanem az életkori küszöb egyre lejjebb tolódik.

– Azért nem lep meg, mert – szakmámnál fogva - közelebbről is ismerem a témát. Énekesként, pl. egy-egy megfázáskor, kénytelen vagyok elmenni a gégész ismerősömhöz, hogy segítsen abban, hogy el tudjam énekelni a műsoromat, annak ellenére, hogy berekedtem. És mivel ezek az orvosok, a szakáguknak megfelelően fülészek is, tőlük tudom, hogy létezik egy olyan speciális zenész... hát, ha nem is betegség, de probléma, ami abból adódik, hogy sok-sok éven át vannak kitéve a nagy hangnyomásnak, az erős zajnak. Ami kétségkívül árt a hallásnak. De persze sok ilyen foglalkozás van még, nem csak a szimfonikus- vagy a rock-zenészeké. A másik pedig a belső fül károsodása, ami pusztán az idő múlásával is bekövetkezik, és főképp a magasabb hangtartományban jelentkezik – ilyenkor van az, hogy beszélgetésekkor elkezdjük nehezebben érteni egymást. Tehát a tíz százalék nem lep meg, mert magam körül azt látom, hogy a halláskárosultak aránya ennél akár több is lehet, bár mi, zenészek, ebből a szempontból, azért nem tartozunk az átlaghoz.

– Mint látja, ma Magyarországon esik-e elég szó az ilyen értelemben vett halláskultúráról, a jó(l) hallás fontosságáról?

– Az, hogy „elég” már eleve túlzás, mert szinte semmit sem hallani ilyesmiről. Én legalábbis nem találkoztam még vele. Sajnos, ez marginális témának számít a mai hektikus világunkban, és bizony azt tapasztaljuk, hogy nagyon erősen kell „kiabálni” ahhoz, hogy egy-egy figyelemfelhívás túljusson az ingerküszöbön. Ezért gondolom azt, hogy sokkal többet kell beszélni erről a témáról, mert így talán eljutnak a szavak a szélesebb közönséghez is. Egyszer talán az sem lesz elképzelhetetlen, hogy a hallásvizsgálat ugyanúgy hozzátartozik majd az orvosi vizsgálatok rutinjához, mint manapság egy vérnyomásmérés. Bízom benne, hogy a Hear the World kampány üzenetére lesz füle a magyar közönségnek.