<< Vissza

A Hear the World nagykövet megint Magyarországon

2009-05-13


Plácido Domingo sajtótájékoztatója 2008. július 31-én Pécsett


A Hear the World első nemzetkzö nagykövete, Plácido Domingo tavaly nyári sikeres pécsi koncertje nyitotta meg a kaput, hogy Kelet-Közép-Európában először – megelőzve a szintén jelentkező Moszkvát és Monte Carlót – Magyarország, azaz Pécs és Budapest adjon otthont az Operaliának.
A jeles versenyt a spanyol tenor 1993 óta rendezi meg, az előkészületeket a művész fia, Alvaro Domingo intézi, aki nemrégiben felkereste a leendő helyszíneket, hogy személyesen tájékozódjon.


– Édesapám nagyon meg volt elégedve a tavalyi pécsi koncerttel, a szervezéssel. Amúgy is sok magyar barátja van, többek között a családi orvosunk is magyar származású. Ő maga úgy tervezi, hogy az Operalia során végig Pécsett lesz, igaz, nem zsűritagként, csak megfigyelőként. Aztán ad egy koncertet Madridban, majd visszatér a budapesti döntőre.


Magáról a versenyről Alvaro Domingo elmondta, hogy a cég párizsi központjába eddig 903 nevezés futott be, köztük több mint 50 Magyarországról.


– Most a jelentkezések előzsűrizése folyik, hiszen mindössze 40 főre kell leszűkíteni a mezőnyt. Aztán jön a temérdek adminisztráció, a vízumok, utaztatás intézése. Előre izgulunk mi is, hiszen eddig minden Operalia tele volt meglepetésekkel, és mindig megdöbbenünk azon, hogy mennyi jó hang létezik a világban, amiről korábban nem tudhattunk.