<< Vissza

Magyar virtus a 2009-es újévi koncerten

2008-12-16


Dr. Clemens Hellsberg a www.phonarium.hu számára 2008. december 15-én, a Musikverein titkárságán adott interjú közben

A Hear the World nagykövete, a Bécsi Filharmonikus Zenekar újévi koncertje


2009. január 1-én rekordszámú országban fogják közvetíteni a bécsi Musikverein épületéből a híres újévi koncertet. A zenekar első embere, dr. Clemens Hellsberg a www.phonarium.hu-nak elárulta, erős magyar kötődése lesz a produkciónak.
 
- Először hadd kérjem arra, hogy mutassa be kicsit a világ egyik legnevesebb zenekarát. Mi kell tudni ma a Bécsi Filharmonikusokról?
 
- Ami a működésünket illeti, jóformán semmi sem változott az 1842-es alapításhoz képest. Valaha a császári opera részeként jött létre a zenekar, majd épp 100 éve, 1908-ban váltunk egyesületté. A zenekar mindig önfenntartó volt, semmiféle állami vagy egyéb támogatásban nem részesül, jóllehet, egy-egy szponzorunk mindig akad, mint volt a Phonak, vagy jelenleg a Rolex. A zenekar most is a bécsi Operaház és a Zenei Egyesület (Musikverein) műsorait adja. Az Operaház zenekarának 148 tagja van, és csak 3 évi, operaházi muzsikálás után lehet bekerülni a Bécsi Filharmonikusokhoz.
 
- Hány évre előre van tele a naptáruk?
 
- Bizony, 3-4 évre előre kötünk le programokat. A fő tevékenységünk a két bécsi, bérleti sorozatunk, de mivel ezek a bérletek 20 évre előre elkeltek, az utóbbi időben beiktattunk egy pót-koncertsorozatot is. A naptári évünk eléggé be van táblázva azáltal, hogy vannak olyan fesztiválok például New Yorkban, Luzernben vagy Japánban, továbbá ünnepi játékok, mint a salzburgi, ahol biztosan szerepelünk. A meghívások folyamatosan érkeznek, és azért évente néhány alkalommal igyekszünk olyan helyekre is elmenni, ahonnan már nagyon régóta hívnak vagy esetleg még sosem játszottunk.
 
- Tehát ha, teszem azt, Pécsről befutna egy meghívás, talán 2015-ben teljesíteni is tudnák?
 
- Ki tudja, lehet, hogy sokkal előbb! Mindig vannak meglepetések.
 
- Térjünk rá a közelgő újévi koncertre. Ez a Bécsi Filharmonikusok legfontosabb szereplése, vagy csak a leghíresebb?
 
- Nos, ez egy olyan koncert, aminek legalább a dátuma biztos: január 1. Kétségtelen, hogy a közvetítés révén egyfajta világszenzáció lett belőle. Épp most jövök a tévés jogokat kezelő svájci cég irodájából, és jelenthetem, hogy rekord várható, 70 ország vette meg a közvetítés jogát. Ez különös, megható érzés, hogy milyen messzire, mennyi emberhez jut el a muzsikánk…
Ám a fő kérdés, hogy mi legyen a műsor. Itt tekintettel vagyunk arra, ha egy-egy zeneszerzőnek jubileuma van. 2009-ben, ugye, Haydn-év lesz, ezt nem hagyhattuk ki a számításból, hiszen Haydn-mű még sosem szerepelt az új évi koncert műsorán. Amúgy, természetesen, a műsor mindig tisztelgés a Strauss-család művészete előtt. Az év során alig játszunk Strausst, legfeljebb néha, ráadásként – a valcereket, polkákat az újévi koncertre tartogatjuk.
 
- Elárul-e egy-két részletet a mostani műsorból, az újdonságokból?
 
- Első ízben vezényli a zenekart a január 1-i fellépésen Daniel Baremboim, aminek nagyon örülünk. Aztán elhangzik egy Haydn-mű, mint említettem, továbbá a műsor második felét a „magyar Johann Straussnak" szenteljük: részlet csendül fel a Cigánybáróból, játsszuk az Éljen a magyar!-t, aminek partitúrájára Strauss maga írta oda, hogy „A nemes magyar nemzetnek ajánlom".
 
- Elsőként csatlakoztak a Phonak cég által kezdeményezett Hear the World (Halld a világot) alapítványhoz. Miért?


-  Egyfajta kötelességnek éreztük, hogy tegyünk valamit a hallás fontosságának hangsúlyozásáért. Hogy óvni kell a fülünket. Ha belegondol, mindenhol elképesztő zaj vesz körül bennünket: a háztartási gépek zörgésétől a közlekedésig. Erre mindenkinek nagyon oda kell figyelnie. Ha én magamat veszem: ha a hallásom elromlik, az legalább annyira ellehetetleníti a muzsikálást a számomra, mintha az ujjaimmal történne valami baj. Úgyhogy folyamatosan a Hear the World nagykövetének érezzük magunkat, mert azt is tudjuk, hogy ez a figyelemfelhívó kampány nem egyik napról a másikra hozza meg az eredményét, ezen a téren csak hosszú idő alatt, szívós munkával jön majd el a kívánt változás.